Ezen menüpont alatt olyan dolgokról fogok írni, aminek a megvalósítása egyedül sajnos nem megy. Éppen ezért, ezekhez a tervekhez olyan emberek segítségére számítok, akik úgy gondolják, tudnak nekem segíteni ezen projektek megvalósításában.



1. Rajzfilm projekt 1:


Inmáron egy éve, hogy megrajzoltam egy 20-30 perces, többrészes, színes rajzfilm első részét. Sajnos azóta sem lett befejezve a projekt, mivel jómagam nem értek a sony vegas illetve egyéb képi elemek profi módon történő megvágására alkalmas programhoz, valamint a hanganyagok alászerkesztéséhez, és megfelelő felszerelésem sincsen a különböző hangeffektusok és zenék alá szerkesztéséhez.
Szóval ha úgy érzed képes vagy ezen feladatok egyikének elvégzésére, és segíteni szeretnél ezen rajzfilm megalkotásában, kérlek jelentkezz a kapcsolatok menüpont alatt található e-mail címen.
A rajzfilmel a célom, hogy különböző filmfesztiválokon indúljak és természetesen mindenki, aki segített nekem a kész film létrehozásában egynlő arányban részesül az érdemekből és az esetleges díjazásokból.Végezetül pedíg megjegyezném, hogy a képregények menüpont alatt megtaláljátok a rajzfil átformázott anyagának pár képét, amit folyamatosan bővítek.

2. Towers Will-i Krónikák: Gyerekmenü – Könyv előrendelés:


Ez a dolog, amiről most írok, rendhagyó lesz.
Első regényem a fent említett címmel már előrendelhető. A könyv 1750Ft-ba kerül. Az elérhetőségek alatti menüpontban található e-mail címen lehet előrendelni a könyvet. Amennyiben elegendő megrendelés jön össze, egy ismételt e-mail váltással kell majd megerősíteni a rendelést.
Íme egy kis ízelítő a könyvből, vagyis a mű expozéja:

Towers Will-i Krónikák: Gyerekmenü

Victor King, egy New York-ban élő sikeres biztonságtechnikai szakember ellátogat szülővárosába, Towers Will-be, hogy részt vegyen a tizenöt éves középiskolai osztálytalálkozóján. Ott ismét találkozik akkori három legjobb barátjával, és kezdetét veszi a kellemesnek ígérkező éjszaka.
Azonban az este nem úgy alakul az összejövetel helyszínéül szolgáló Merilin Lelke nevű étteremben, mint ahogy azt várták. Victor a vacsora elfogyasztása után nem tudván parancsolni kettős életének sötétebb oldalának, beoson a vendégek elől rejtett folyosókra, szobákba és rémisztő felfedezést tesz.
Vendéglátóik olyan étellel kínálták őket, amitől menten felkavarodik a gyomra és elönti a gyűlölettel teli rémület. Valamint olyan dolgokat lát, amiket legvadabb álmaiban sem tudott elképzelni. Visszatér barátaihoz, és elmesélve a látottakat, immáron négyen térnek vissza, hogy pontot tegyenek az iszonyatos események végére. Szembekerülnek az étterem alkalmazottaival, akikről kiderül, nem tartoznak az emberi fajhoz.
Véres küzdelmük sok áldozatot követel, míg a végén eljutnak az éttermet vezető „emberig”. Az épületben ragadt vendégekre pedig borzalmas meglepetések egész sora vár.
Vajon sikerül-e megállítani ezt a lidércnyomást? Hőseink túlélhetik-e ezen hegyvidéki kisváros rejtélyessé vált mindennapjait? Kiderül, ha elolvasod ezen könyvet, amely első része egy monumentális könyvsorozatnak.

3. – Festmény, Grafika rendelés:


Ezen felhívás ismételten rendhagyó lesz.
A kapcsolat alatt található e-mail címen lehetőség van tőlem festmény illetve grafikát rendelni. A képek ára 5000 illetve 10000 forintos darabáron rendelhetőek, függően a kép méretétől illetve az elkészítés technikájától.
A rendelés leadásakor kérlek, küldj egy képet, vagy a lehető leg részéletesebb leírást, arról, amit szeretnél, hogy ábrázoljon az alkotás. Valamint az alul leírt technika típusát, és a kép méretét. Ezután kapni fogsz egy válasz e-mail-t tőlem, és pontosítjuk, véglegesítjük az alkotás paramétereit.

A következő alkotási technikák választhatóak:
Grafit. Tus. Filctoll. Golyóstoll. Pasztell kréta (tömb). Aquarell. PC grafika nyomat.
A következő képméretek választhatóak:
A/3, A/4, A/5

Figyelem fontos!
Nem másoló vagyok, és nem fényképész. Amennyiben fotó hűségű másolatot vársz, kérlek fordulj olyan valakihez, aki ezzel foglalkozik. Művész lévén egyedi látásmóddal rendelkezem, és a képeim ezt tükrözik.
A képeket póstai utánvétellel lehet átvenni. Utólagos reklamációt nem fogadok el, ezért is van szükség a nagyon pontos egyeztetésre, hogy mit akarsz látni a képen.

Végül pedig kérlek, tekintsed meg a képgalériában és képregények menüpont alatt található képeket, amik természetesen csak töredék részét képezik eddigi alkotásaimnak. Az oldal folyamatosan bővül és igyekszek minél több új és régebbi alkotást megjelentetni az oldalon.

Üdvözlettel:
Csepi Balázs